GYIK, ÁSZF

Megtisztelve érezzük magunkat, hogy Önök a mi irodánk segítségével szeretnék szabadságukat a Nyugat – Balatonnál eltölteni.
Az alábbiakban találják a gyakran ismételt kérdéseket, valamint az általános szerződési /bérleti szerződési és foglalási feltételeinket.
Amennyiben így is megválaszolatlan kérdéseik maradtak, kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén. (birotours@birotours.hu, +3683348936, +36309297883, +36703682912)

Gyakran ismételt kérdések

Miért különbözik a Biró Tours a többi portáltól, ahol balatoni szállásokat lehet foglalni?
A weboldalunkon található szállások mindegyikét és azok tulajdonosait is személyesen ismerjük, nem áll fenn annak a veszélye, hogy a nálunk foglaló vendég hamis ajánlatot kapjon.
A nálunk foglaló vendégeknek azzal a veszéllyel sem kell számolnia, hogy ügyfélszolgálati hívását nem fogadják, vagy nem kezelik megfelelően esetleg nem jut megfelelő információhoz, hiszen minket a balatoni szezonban minden nap személyesen megtalálnak az irodánkban, vagy elérhetnek a közvetlen telefonszámok valamelyikén. A balatoni szezonon kívüli időszakban is, az év minden napján állunk vendégeink rendelkezésére telefonon és személyesen is.
Célunk: Vendégeink elégedettsége.
Jó pihenést és kellemes üdülést kívánunk.

Foglalásra, fizetésre vonatkozó kérdések
Foglalás
Hogyan tudom kiválasztani a megfelelő szálláshelyet?
A kezdőlapon ki lehet választani a települést valamint a szálláshely típusát. Amint a szállás keresése gombra kattintanak a jobb oldalon további szűrési lehetőségeket tudnak beállítani, hozzáadni vagy elvenni, amíg a kívánt szállást meg nem találják.
A szállások menüpontra kattintva az összes kínálatunkban található szállás megjelenik, jobb oldalon a további szűrési lehetőségekkel.
Hogyan tudok foglalni?
A foglalás történhet személyesen, telefonon vagy e-mailen, viszont minden esetben szükséges egy e-mailen küldött megerősítés.
Hogyan kapom meg a foglalási visszaigazolást?
A foglalási visszaigazolást e-mailen küldjük.
Van lehetőség a foglalás módosítására?
A foglalás bizonyos módosítására előzetes egyeztetés alapján 15 € díj ellenében van mód (személyek számának változása, időtartam hosszabbítás, időpont módosítás). Foglalás módosításakor minden esetben küldünk egy módosított foglalási visszaigazolást.
A foglalás időtartamának lerövidítése nem lehetséges, a foglalt időtartamot ki kell fizetni.
Valakik csak 1-2 éjszakára látogatnának meg a nyaralásunk alatt, megoldható?
Amennyiben a szálláshely kapacitása engedi, megoldható. Egytől négy éjszaka eltöltéséig maximum 30 € / fő / éj áron tudjuk a látogatókat fogadni. 5 éjszaka eltöltése esetén az ár a házhoz tartozó listaárból kerül kiszámításra.
Milyen hosszú időszakokra foglalhatók a szálláshelyek?
Minden szezonidőben és minden szálláshelynél eltérő a minimum foglalható éjszakák száma. Kérdés, kérés esetén keressen bennünket.
Van felára a néhány éjszakás tartózkodásnak?
Rövid foglalások esetén – egytől négy éjszaka eltöltéséig – felárat számolunk fel (1 éj–40%, 2 éj–30%, 3 éj–20%, 4 éj–10%).

Fizetés
Hogyan tudom kifizetni a nyaralásomat?
Foglalás esetén a foglalási összeg 30%-át előre szükséges megfizetni. Ez történhet számlára utalva vagy személyesen.
A fennmaradó 70% és a további, előre leegyeztetett költségek (pl.: fix áru fűtésdíj) kifizetése történhet előre utalással, bármilyen időszakban vagy az érkezés napján a helyszínen, készpénzben vagy azonnali átutalással.
Leolvasás alapján fizetendő költség (fűtés) megtérítése távozáskor esedékes.
A helyszínen történő fizetésnél készpénzt és azonnali átutalást, valamint néhány szállás esetében SZÉP kártyát is tudunk elfogadni.
Mi a fizetési határidő foglaláskor?
Az előre fizetés határideje a foglalási visszaigazolás megküldésétől számítva 0-14 nap, mely minden esetben ismertetésre kerül.

Kaució
Mi az a kaució?
A kaució egy előre meghatározott összeg, melynek megfizetése érkezéskor készpénzben esedékes és fedezetet nyújt az esetlegesen felmerülő károk, rongálások fedezésére. (Nem mindennapi használatból adódó károk)
Szükséges kauciót fizetnem?
Amennyiben háziálattal érkezik, minden esetben szükséges kauciót fizetnie illetve néhány háznál/apartmannál a háziállat nélkül érkezőknek is szükséges kauciót fizetniük.
Miért szükséges kauciót fizetnem?
A házban esetlegesen felmerülő rongálások, káresemények miatt kötelező minden esetben a megfelelő összegű kauciót megfizetni.
Mennyi kauciót kell fizetnem?
A kaució mértéke általában foglalás előtt ismertetésre kerül az adott Szálláshoz kapcsolódóan.
Amennyiben előre nem lett ismertetve a kaució mértéke, az nem haladhatja meg 150,00 €-t vagy 52.500.- Forintot.
Mikor kapom vissza a kauciót?
Amennyiben a szálláson nem történt rongálás, káresemény a kaució visszafizetése távozáskor történik. Ha a kauciót a tulajdonos fizeti vissza, akkor még a szálláson visszakapják, ha a Szállásközvetítő, akkor a kulcsok átadásakor kapják vissza az irodában.

Szálláshelyre vonatkozó kérdések
Milyen felszereltségűek a szállások?
Minden szállás más-más felszereltséggel rendelkezik, mely megtalálható a szállás adatlapján.
Általános felszereltség minden szálláson:
Konyha: evő- és tálalóeszközök, poharak, bögrék, tányérok, sütő- és főzőedények, tűzhely (gáz/elektromos/indukciós), hűtő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító
Internet
Parkolási lehetőség (garázsban, udvaron belül vagy a ház előtt az út mentén)
Paplan, párna, ágyneműhuzat, kéztörlő és fürdőlepedő (kivéve strandtörölköző) 7 napoként cserélve

Tudok fűtési időszakra is szállást foglalni?
Házaink egy részében található fűtés, melyek a fűtési időszakokban is foglalhatóak.
A fűtésre általában felárat számolunk fel, mely lehet fix összeg (Euró/nap vagy Euró/tartózkodás) vagy gázóra/villanyóra leolvasása alapján történő elszámolás.

Hozhatom házikedvencemet magammal a nyaralásra? Akár többet is?
Bizonyos szálláshelyek nem fogadnak, bizonyos szálláshelyek fogadnak házikedvencet/házikedvenceket. Az adott szállásra vonatkozó információt a szálláshely adatlapján találják.
Minden házikedvencet fogadó szálláshelyen eltérő az egy időben fogadható házikedvencek száma. Ez függ a kedvencek fajától, fajtájától, méretétől és életkorától.
Kérjük minden esetben pontosan tájékoztassák az irodát a házikedvencek számáról, fajtájáról, méretéről és életkoráról.

Takarítás
Ki takarít a szálláson, a tulajdonos vagy én?
A takarítást minden esetben a szállásadó vagy megbízottja végzi.
Tisztán kapom meg a szálláshelyet?
A szállást (külső és belső tér, kert) a vendégek tisztán vehetik birtokba.
Kell fizetnem a takarításért?
A végtakarítás díja a szállásadót terheli, így a vendégeknek nem kell a takarításért fizetni, amennyiben a távozás előtt elmosogatják a koszos edényeket, poharakat, tányérokat, kiürítik a hűtőszekrényt, kitakarítják a sütőt és a kültéri grillsütőt, kiviszik a szemetet, valamint rendet raknak és nem hagynak extrém koszt (háziállat szőre az ágyneműn, összekent fal, stb.) a szálláson.
Ellenkező esetben (mosatlan edények, tányérok, poharak, kiürítetlen hűtő, ki nem vitt szemét, háziállat szőre az ágyneműn, összekent fal, stb.) takarítási díjat számolhatunk fel, melynek mértéke max 120,00 €.

Biztosított ágynemű és huzat?
Mindegyik szálláson ingyenesen biztosított ágynemű és huzat is annyi főre, ahányan a szállást lefoglalták.

Érkezés, távozás
Mikortól foglalhatom el a szállást?
A szállás elfoglalása általában legkésőbb 15 órától lehetséges és 20 óráig ingyenes. Amennyiben a lehetőségek engedik, előre megbeszélt korábbi érkezési idő is megoldható. Kérjük, minden esetben tájékoztassák az irodát érkezési idejükről.
20 óra utáni érkezésekre felárat számolunk fel. A felár mértéke megegyezés szerinti, de semmilyen esetben sem haladhatja meg a 30,00 € / alkalom díjat.
Hogyan tudom elfoglalni a szállást? Ki és hol adja át a kulcsokat?
Érkezésükkor irodánkban várjuk Önöket. Itt végezzük el a bejelentkezést és tájékoztatást adunk a környékről, bevásárlási lehetőségekről, programokról valamint kirándulási lehetőségekről majd egyik kollégánk elkíséri és körbevezeti Önöket a szálláshelyen.
Amennyiben a szálláshelyet rendben találják, egy embernek szükséges újra az irodában megjelenni és a szállásdíjat megtéríteni vagy már a szállás elfoglalása előtt is van erre lehetőség.
Irodánk címe: 8314 Vonyarcvashegy Petőfi Sándor utca 2.
Meddig kell elhagynom a szállást? Hol kell leadnom az ingatlan kulcsait?
A távozás napján a szállást, ettől eltérő megegyezés hiányában, legkésőbb 10 óráig kell elhagyni és a kulcsokat az irodában leadni.
Amennyiben a távozás nem történik meg 10 óráig, minden megkezdett fél órára 15,00 € felárat számolunk fel.
Irodánk címe: 8314 Vonyarcvashegy Petőfi Sándor utca 2.

ÁSZF / Bérleti Szerződés, foglalási feltételek
2021.01.01-től visszavonásig érvényes.

1. Szolgáltatásaink köre, jellege
A szálláshelyek (beleértve a hozzá tartozó kertet is, továbbiakban Szállás, Szállások) nem a Szállásközvetítő tulajdonában vannak, hanem egy harmadik fél tulajdonában (továbbiakban: Tulajdonos). A Szállásközvetítő az a fél, amely a lakástulajdonos nevében elérhetővé teszi a nyaralót a lakástulajdonos javára és kockázatára. A Szállásközvetítő megállapodást/szerződést kötött a lakástulajdonossal.
A Szállásközvetítő nem értékesít üdülési csomagokat vagy kapcsolt foglalásokat. Ezek a foglalási feltételek csak a Szállás bérletét szabályozzák.
A bérleti szerződés bárminemű módosítása csak akkor érvényes, ha azt Szállásközvetítő írásba foglalja.
Ha a Bérlő (foglaló személy) úgy dönt, hogy bármilyen kiegészítő szolgáltatást vagy terméket vásárol a Tulajdonostól, vagy a foglalási visszaigazolásban nem szereplő bárminemű kiegészítő szolgáltatást vagy terméket biztosítanak Bérlőnek – például jegyeket egy élményfürdőbe, vidámparkba vagy hasonló létesítménybe –, akkor ezek a kiegészítő szolgáltatások és termékek külön szerződés tárgyát képezik a Bérlő és a Tulajdonos vagy a kiegészítő szolgáltatás/termék értékesítője között és ezek a feltételek nem terjednek ki azokra a foglalási feltételekre, amelyek csak a Szállásközvetítővel kötött megállapodást szabályozzák.

2. Érkezés, Távozás, Fizetés
2.1. A Szállásközvetítő által küldött foglalási visszaigazoláson megadott érkezési és távozási napok mindig érvényesek.
2.2. Az Szállás elfoglalása az érkezés napján legkésőbb 15 órától lehetséges. Külön egyeztetést követően van lehetőség arra, hogy a Szállás már korábbi órákban elfoglalható legyen.
A legkésőbbi ingyenes érkezés 20 óráig lehetséges. A 20 óra utáni érkezésekre Szállásközvetítő felárat számol fel. A felár mértéke megegyezés szerinti, de nem haladja meg a 30,00 € / alkalom díjat.
2.3. a) Mielőtt a Bérlő megkezdené tartózkodását a Szálláson, köteles a saját valamint minden vele érkező és a Szálláson tartózkodni kívánó személy (továbbiakban Vendég) bejelentéséhez szükséges adatait Szállásközvetítő részére átadni (előre elküldve vagy helyszínen átadva). Továbbá a tartózkodás megkezdése előtt, a Bérlő a Szállásközvetítő irodájában kifizeti a szálláshelyszolgáltatás teljes árát, megkapja a bérleti dokumentumokat, információt a környékről és az iroda dolgozói közül valaki elkíséri a Szállásra.
b) Természetesen van lehetőség arra is, hogy a Bérlő fizetés előtt megtekintse a Szállást, de ebben az esetben is az érkezés napján szükséges kifizetni a szálláshelyszolgáltatás díját a Szállásközvetítő irodájában.
2.4. Amennyiben más megállapodás nem született Bérlő és Szállásközvetítő között, a Szállást a távozás napján legkésőbb délelőtt 10 óráig el kell hagyni és a Szállás kulcsát Szállásközvetítő irodájában leadni.
Amennyiben a Bérlő vagy valamelyik Vendég nem hagyja el a Szállást vagy annak területét délelőtt 10 óráig, Szállásközvetítő jogosult késői távozási díjat kiszámlázni és megfizettetni Bérlővel, melynek maximális értéke 30,00 € / óra és a legkisebb kiszámlázható egység fél óra, melyet Szállásközvetítő minden megkezdett fél órára számláz.

3. Szállás
3.1. A Szállás használata
A Szállásközvetítővel kötött egyéb irányú megállapodás hiányában a Szállás kizárólag üdülési célra használható.
Tilos a Szállás területén vagy annak területe mellett sátrakat felállítani vagy lakókocsikat parkoltatni.
3.2. A vendégek száma
A Szálláson és az ahhoz tartozó ingatlanon bármelyik időpontban csak a Bérlő és Vendég/Vendégek tartózkodhatnak.
Ha a Szálláson más személyek is tartózkodnak, vagy a Bérlő / Vendég sátrakat állít fel, illetve lakókocsikat vagy hasonló járműveket parkol a Szállás területén vagy az mellett, akkor Szállásközvetítő jogosult felszólítani a nem bejelentett személyeket, hogy hagyják el a Szállást, valamint 150,00 € kártérítésre jogosult szerződésszegés miatt.
Ha a felszólításnak 2 órán belül nem tesznek eleget, a Bérleti Szerződés azonnali hatállyal megszűnik Bérlő és Szállásközvetítő között, és az összes személy, aki a Szálláson tartózkodik köteles azonnali hatállyal és további felszólítás és visszatérítés nélkül elhagyni azt.
3.3. Látogatók fogadása a nem teljes bérleti időszakra
Amennyiben bizonyos Vendég(ek) nem tartózkodnak a Szálláson a teljes bérleti időszak alatt, az ár kiszámolása rájuk nézve a következő képpen alakul:
Maximum 30 € / fő / éj áron tudjuk a látogatókat fogadni.
3.4. Háziállatok és allergia
3.4.1. A Szállások egy részében, felár fejében megoldható háziállatok elszállásolása. A felár mértéke maximum 8,00 € / éjszaka. Amennyiben nyaralásukra háziállattal szeretnének érkezni, foglalás előtt mindenképp jelezni kell Szállásközvetítő irányába.
3.4.2. Egyes Szállásokon a háziállatok elszállásolása nem megengedett, azonban sem Szállásközvetítő, sem pedig a Tulajdonos nem garantálja, hogy a házban nem tartózkodott korábban háziállat, vagy hogy a Tulajdonosnak nincsenek háziállatai. Sem a Szállásközvetítő, sem pedig a Tulajdonos nem vállal semmilyen felelősséget, ezáltal nem vonható felelősségre a bérlő esetleges allergiás reakcióiért.
Azokban az esetekben amikor olyan Szállásoknál, ahol a háziállat elszállásolása nem megengedett és ennek ellenére Vendégek a Szálláson mégis elszállásolnak háziállatot/háziállatokat, Szállásközvetítő jogosult a Bérleti Szerződés azonnali hatályú felmondására és a Bérlő valamint a Vendégek is kötelesek azonnali hatállyal és további felszólítás és visszatérítés nélkül elhagyni a Szállást valamint 150,00 € kártérítést fizetni Szállásközvetítő részére szerződésszegés miatt.
3.5. Medencék
Biztonsági okokból kifolyólag a bérlő köteles követni a Tulajdonos illetve a Szállásközvetítő medence használattal kapcsolatos utasításait
A medencét mindenki saját felelősségére használja, az esetleges balesetekért sem Szállásközvetítő sem a Tulajdonos nem vonható felelősségre.
A medence túlzott használata nem ajánlott valamint 3 év alatti gyermekek csak úszópelenkában használhatják. A medence használata előtt, a zuhanyzás kötelező. A medencébe ugrálni valamint a medencében szappant vagy sampont használni tilos. Háziállatot beengedni a medencébe szigorúan tilos. A 16 éven aluli gyermekek a medence körüli területen vagy a medencében csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhatnak.
3.6. Zajkeltés
3.6.1. Minden Szállásnál szükséges az éjszakai csend betartása 22:00-től másnap reggel 8:00-ig.
3.6.2. Esetenként a Bérlő és a Vendégek váratlanul zajt észlelhetnek építkezési területekről, az utcai forgalomból stb. Sem Szállásközvetítő, sem pedig a Tuajdonos nem vonható felelősségre a váratlan zajokért.
3.7. Internet
Kínálatunkban található szállások mindegyike rendelkezik internet eléréssel.
Az internetkapcsolat extra szolgáltatás, amelyet a Tulajdonos biztosít.
Sem Szállásközvetítő sem a Tulajdonos nem vonható felelősségre a Szállás teljes területének nem megfelelő lefedettsége és a változó adatátviteli kapacitás és sebesség beli problémák miatt, valamint nem terheli felelősség, ezáltal nem vonható felelősségre sem a Szállásközvetítő, sem pedig a Tulajdonos a gyenge jelért, a túlterhelt antennáért, kábellel kapcsolatos problémákért vagy a lefedettséggel, illetve adatmennyiségekkel kapcsolatos egyéb gondokért. Az internetkapcsolatot csak saját felelősségre használhatják, és az internethasználat nem sértheti a vonatkozó jogszabályokat.
3.8. Dohányzás
A Szálláson belül, dohányozni, valamint füstölőt, gyertyát használni tilos!
Bizonyos szállások esetén a kültéri dohányzás is tilos. Ezen információ már foglalás előtt ismertetett.

4. Árak és fizetési feltételek
4.1. Eltérő rendelkezés hiányában a feltüntetett bruttó árak Euróban (EUR) értendők, és személyek száma valamint szezonidők szerinti bontásban tekinthetők meg.
4.2. Foglalás esetén adminisztrációs díj fizetendő, 0-14 napos határidővel a foglalás napjától számítva. Amennyiben Bérlő a foglalását nem mondja vissza, az adminisztrációs díj a szálláshelyszolgáltatás díjából levonásra kerül, így érkezéskor készpénzben vagy átutalással, vagy érkezés előtt átutalással az adminisztrációs díjjal csökkentett szálláshely szolgáltatás díja fizetendő.
4.3. A foglalás azonnali joghatással bír, tehát a foglalási visszaigazoláson szereplő adminisztrációs díj akár jogi úton is behajtható Bérlőn.
4.4. A foglalási visszaigazolással együtt a Bérlő megkapja az adminisztrációs díj fizetéséhez szükséges banki adatokat és a fizetési határidőt.

5. Adók
Abban az esetben, ha a hatóságok adókat emelnek vagy új adókat vezetnek be, Szállásközvetítő jogosult a bérlőnek felszámított bérleti díjat arányosan növelni. Bérlő kérésére Szállásközvetítő köteles bemutatni az ilyen irányú áremelés jogszerűségének bizonyítékát.

6. Lemondás, módosítás
Lemondást és módosítást csak írásban lehet kezdeményezni, és csak attól a naptól kezdve érvényes, amikor azt a Szállásközvetítő visszaigazolja.
6.1. Módosítás:
6.1.1. A nyaralás időtartamának rövidítése foglalás után általában nem lehetséges, tehát a foglalt időtartamot ki kell fizetni.
6.1.2. A személyek számának növekedését fizetéskor Szállásközvetítő minden esetben figyelembe veszi.
6.1.3. Szálláshelyek közötti átfoglalás nem lehetséges. Amennyiben a lefoglalt szálláshelyet egy másikra szeretné módosítani, a meglévő foglalást a foglaláshoz tartozó lemondási feltételek mellett le kell mondania és az új szálláshelyre egy új foglalást kezdeményeznie.
6.1.4. A személyek számának csökkenése akkor változtat a szálláshely szolgáltatás díján, ha Szállásközvetítő erről érkezés előtt legalább 1 nappal írásos tájékoztatást kap.
6.1.5. A foglalás módosításának díja 20 €/alkalom.
6.2. Szállásközvetítő lemondási feltételei (kivéve Nr. 102/A, Nr. 102/B, Nr. 102/C):
„Ha Ön a foglalását az adminisztrációs díj megfizetését követően lemondja, és az adminisztrációs díj összege eléri, illetve meghaladja a 360,00 €-t, a kifizetett adminisztrációs díj 1/3 részét egy alkalommal, a foglalás megtételének időpontját követő év december 31. napjáig terjedő időszakra vonatkozó későbbi foglalás összegébe beszámítjuk, amennyiben a foglalását írásban, az érkezés időpontját legalább 91 naptári nappal megelőzően lemondja és a jóváírandó összeg legalább 10%-a az új foglalás teljes díjának.
Amennyiben foglalását írásban, 15-90 naptári nappal érkezés előtt mondja le, az adminisztrációs díj jóváírására, visszafizetésére nem kerül sor, de további költségek nem terhelik.
Az érkezés napját megelőző 14-8 naptári napon történő írásos lemondás esetén, az adminisztrációs díj jóváírására, visszafizetésére nem kerül sor és a megrendelő köteles a teljes szálláshely szolgáltatás díjának további 30%-át Szállásközvetítő részére, mint bánatpénz megtéríteni a lemondástól számított 2 naptári napon belül.
Az érkezés napját megelőző 0-7 naptári napon belül történő írásos lemondás esetén, az adminisztrációs díj jóváírására, visszafizetésére nem kerül sor és a Bérlő köteles a teljes szálláshely szolgáltatás díjának fennmaradó 70%-át Szállásközvetítő részére, mint bánatpénz megtéríteni a lemondástól számított 2 naptári napon belül.
A lemondás írásban történő elmaradása esetén, és/vagy ha a megrendelő nem veszi igénybe a szálláshelyet, a megrendelő a teljes szállásdíj, mint bánatpénz fizetésére köteles Szállásközvetítő irányába, melynek fizetése a lefoglalt időszak első napján esedékes.
Az adminisztrációs díj a jogosult bankszámláján történő jóváíráskor minősül kifizetettnek. A jogosulti bankszámlára történő átutalási költségeket a megrendelő viseli.
A megrendeléssel – foglalással – a megrendelő tudomásul veszi és elfogadja az általános szerződési feltételeket, valamint azt, hogy fizetési kötelezettsége áll fenn az adminisztrációs díjra vonatkozóan.”

7. Áram és vízfogyasztás valamint a fűtés költségei, felárak
7.1. Az áram és vízfogyasztás díját a Szállás bérleti összege minden esetben tartalmazza.
7.2. Fűtést általában felár fejében tudunk biztosítani. Ez vagy egy konkrét összeg (€/ nap vagy €/tartózkodás) vagy gázóra leolvasás alapján történik. A fűtés költségeiről az árajánlatban előre tájékoztatjuk a Bérlőt.
7.3. Szállásközvetítő jogosult felárakat számolni (i) fűtésre, (ii) rövid tartózkodásra, (iii) egyébre. A felár fajtája és mértéke minden esetben ismertetésre kerül az árajánlat adásakor.

8. Takarítás
A Szállást (külső és belső tér, kert) a vendégek tisztán vehetik birtokba. A szállásdíj tartalmazza az 1 hetente történő ágyneműcserét, valamint a végső takarítás díját. Kérjük, ügyeljenek a rendre és a tisztaságra.
Az, hogy a végső takarítás díja nem a Bérlőt terheli, nem mentesíti a
Bérlőt azon kötelezettsége alól, hogy indulás előtt elmosogassa az edényeket, kiürítse a hűtőszekrényt, kitakarítsa a sütőt és a kültéri grillsütőt, kivigye a szemetet, valamint rendet rakjon és ne hagyjon extrém koszt (háziállat szőre ágyneműn, összekent fal, stb.) a Szálláson és annak közvetlen környezetében. Amennyiben Bérlő az előbb említett kötelezettségeinek nem tesz eleget, köteles kártérítést fizetni Szállásközvetítő részére szerződésszegés miatt. A kártérítés mértékét, mely nem haladhatja meg a 120,00 €-t minden esetben Szállásközvetítő határozza meg saját belátása szerint, melyet Bérlő és Vendégek kötelesek tudomásul venni és elfogadni.

9. Berendezési tárgyak, károkozás, kulcsok
9.1. A Bérlő a bérelt ingatlant felelős módon köteles kezelni, és ugyanolyan állapotban köteles azt átadni, mint amilyenben átvette.
9.2. A Bérlő felel a Szálláson és/vagy annak berendezéseiben/bútoraiban/háztartási gépeiben, illetve rendszereiben a bérleti időszak alatt, a Bérlő vagy Vendégek által okozott károkért. A Bérlő köteles a keletkezett kárt/károkat azonnal Szállásközvetítőnek jelenteni és azt/azokat értékarányosan kifizetni.
9.3. Szállásközvetítő semmilyen esetben nem viseli a károk elhárításának költségeit.
9.4. A bérleti időszakok között a Tulajdonos ellenőrzést végez a bérelt ingatlanon, amelynek során az esetlegesen keletkezett hiba vagy kár, megállapításra kerül.
9.5. Csak előzetes megbeszélés alapján lehet a szállásra elektromos készüléket / készülékeket (főzőlapot, olajradiátort, ventillátort, mobilklímát, stb.) valamint medencét bevinni.
9.6. Az átadott kulcsok esetleges elvesztése esetén a vendégek kötelesek azt haladéktalanul jelezni Szállásközvetítőnek és annak árát, illetve a zárcserét a Tulajdonosnak megtéríteni.

10. Kaució
10.1. A kaució egyfajta biztosíték a Tulajdonosnak arra az esetre, ha Bérlő vagy Vendég(ek) kárt okoz Szálláson.
10.2. A kaució mértéke általában foglalás előtt ismertetésre kerül az adott Szálláshoz kapcsolódóan.
10.3. Szállásközvetítő fenntartja a jogot, hogy Bérlőtől érkezéskor, a kulcsok átadásakor kauciót kérjen abban az esetben is, ha ez előzetesen nem lett ismertetve. Ezen szituációban a kaució mértéke nem haladhatja meg a 250 Eurót vagy 80.000.- Forintot.

11. Hibák, panaszok
11.1. Ha a Bérlő vagy a Vendég(ek) a Szállás átvételekor elégtelen takarításra, károkra vagy hibákra utaló jeleket figyel meg, akkor panaszt kell tennie Szállásközvetítő, mivel egyéb esetben úgy vesszük, hogy Szállás problémamentes, és a Bérlő elveszti a jogot arra, hogy panaszt tegyen a problémáról.
A takarítással kapcsolatos panaszokat a Szállás elfoglalása után azonnal jelenteni kell, de maximum 2 órán belül. A károkkal vagy hibákkal kapcsolatos panaszokat is a lehető leghamarabb, de legkésőbb a Szállás elfoglalása után vagy a hiba/kár felfedezésétől számított 24 órán belül jelenteni kell. A panaszokat a Szállásközvetítőhöz kell bejelenteni a +36309297883 vagy +3683348936 telefonszámok egyikén vagy a birotours@birotours.hu e-mail címen.
Ha a szokásos munkaidőn kívül kíván kapcsolatba lépni a Szállásközvetítővel, akkor azt a +36309297883 számon teheti meg.
11.2. A bérlőnek törekednie kell arra, hogy ne súlyosbítsa a kárt, hibát vagy helyzetet, és hozzá kell járulnia a Szállásközvetítő és a Tulajdonos veszteségeinek minimalizálására.
Panasz benyújtása esetén a Bérlő méltányos időkeretet biztosít a Szállásközvetítőnek a hiba vagy kár rendezésére.
11.3. A Bérlő a Szállást előzetes megállapodás nélkül a saját felelősségére és költségén hagyhatja el a bérleti időszak vége előtt.
11.4. Szállásközvetítő fenntartja magának a jogot, hogy bármilyen panaszt azzal orvosoljon, hogy Bérlőt és Vendége(ke)t egy hasonló árkategóriájú és minőségű Szállásra költöztesse. Ezt a döntést a Szállásközvetítő saját belátása szerint hozhatja meg.
11.5. A Bérlő kockáztatja, hogy elveszíti a kártérítéshez vagy árcsökkentéshez való jogát, ha lehetetlenné teszi a Szállásközvetítő számára a kár helyreállítását vagy egyértelműen elzárkózik attól, hogy egy másik Szállásra költözzön.

12. Szállásközvetítő, mint közvetítő
A Szállás nem a Szállásközvetítő tulajdonában van, hanem a Tulajdonosé. Szállásközvetítő az a fél, amely a Tulajdonos nevében elérhetővé teszi a nyaralót a Tulajdonos javára és kockázatára. Ha a Szállásközvetítő várakozásaival ellentétben egy foglalást a Szállásközvetítő hatáskörén kívül eső okok miatt nem lehet teljesíteni – például bírósági rendelkezés miatti értékesítés okán vagy a Tulajdonos szerződésszegése, vagy bármilyen hasonló jellegű ok miatt –, akkor Szállásközvetítő jogosult a foglalást lemondani, a Bérlő által Biró Tours -nak már megfizetett adminisztrációs díjat/szálláshely szolgáltatás díját pedig a Szállásközvetítő azonnal visszafizeti. Azonban másik lehetőségként a Szállásközvetítő belátása szerint jogosult felajánlani Bérlőnek egy másik hasonló Szállást ugyanazon a környéken, ugyanazon az áron vagy olcsóbban.

13. Vis maior, rendkívüli események
13.1. Ha a szálláshely bérlése olyan események/vis maior – pl. háború, természeti katasztrófák, környezetszennyezési katasztrófák, aszály vagy egyéb rendkívüli időjárási jelenség, járvány, a határok lezárása, forgalmi helyzet, a deviza-/valutakereskedés felfüggesztése, munkabeszüntetés, kizárás vagy egyéb vis maior esemény – miatt válik lehetetlenné, amely a Szerződés megkötésekor nem volt előre látható, akkor Szállásközvetítő jogosult felmondani a Szerződést, mivel a fenti esetekért Szállásközvetítő nem vonható felelősségre.
Vis maior esetén a Szállásközvetítő jogosult megtartani a Bérlő által már kifizetett összegeket.
13.2. Sem a Szállásközvetítő, sem pedig a Tulajdonos a nem vonható felelősségre a nem a Szállással kapcsolatos körülmények változása miatt, mint ahogy sem Szállásközvetítő, sem pedig a Tulajdonos nem vonható felelősségre, ha például az üdülés élvezeti értékét a nyaralóház közelében folytatott útépítés vagy építkezés, boltok bezárása stb. csökkenti, beleértve a nyitvatartási idő változását, az úszási lehetőségek változását is, horgászati tilalmat, időjárási viszonyok megváltozása (pl.: erdőtűz, árvíz, vízhiány, stb.) miatt.
13.3. Sem Szállásközvetítő, sem pedig a Tulajdonos nem vonható felelősségre a Szállást vagy az ingatlant érintő rovarfertőzésért, valamint sem Szállásközvetítő sem a Tulajdonos nem vállal felelősséget a Bérlő és Vendégek vagyontárgyaiért.

14. További információk
14.1. A Szállások igénybevételének lehetősége azok rendelkezésre állásának függvénye.
14.2. Szállásközvetítő a tájékoztatóban és a weboldalunkon szereplő összes információt a lehető legpontosabban tüntette fel. Mivel a Szállások magántulajdonban vannak, a megadott információkban változások következhetnek be, de ezen változások nem hatnak negatívan a Szállásra. Szállásközvetítő az ilyen változásokért nem felelős.
14.3. Jelen Bérleti Szerződés/foglalási feltételek a 2020. július 1 után létrejövő foglalásokra, visszavonásig érvényesek.
Szállásközvetítő fenntartja magának a jogot arra, hogy időről időre módosítsa a foglalási feltételeit. A módosított foglalási feltételeket a weboldalán teszi közzé.
14.4. A tájékoztatók vagy weboldalak üzleti célú felhasználása – beleértve ezek egy részének vagy egészének reprodukcióját is – a hatályos jogszabályok értelmében tilos.
14.5. Vitás kérdéseket a felek igyekeznek békés úton rendezni, per esetén alávetik magukat a Zala Megyei Bíróság kizárólagos illetékességének.